DIÓLIKŐR
Hozzávalók:
50 dkg fiatal zöld dió,
tiszta szesz,
cukor szirup,
fahéj,
szegfűszeg,
szegfűbors,
gyömbér.
Elkészítése: A zöld diót megmossuk, felaprítjuk vagy összevagdaljuk és egy befőttesüveg aljára tesszük. Felöntjük annyi tiszta szesszel, amennyi éppen ellepi. Beledobunk pár szem szegfűborsot, 2-3 szem szegfűszeget, fahéjdarabkákat és durvára tördelt gyömbérgyökeret. Az üveget bekötjük és 2 hónapig állni hagyjuk. Ezután leszűrjük, és ízlés szerint cukorsziruppal hígítjuk, amit kanalanként keverünk a kivonathoz. Újabb két hónap érlelés után palackozunk. Száraz, hűvös helyen tároljuk.
ÍZLETES DIÓLIKŐR
Először dióesszenciát készítünk. 20 db, négyfelé vágott zöld dióval megtöltünk egy széles szájú üveget, és felöntjük viszkivel úgy, hogy a diót bőven ellepje. Az üveget jól lezárjuk, 15-30 napig meleg helyen, pl. napon tartjuk. Leszűrjük, palackozzuk. (Ezt az esszenciát gyógyszerként lehet fogyasztani.) Ha a zöld diót előzetesen 2-3 szegfűszeggel, kevés fahéjjal és vaníliával, valamint narancshéjjal ízlés szerint ízesítjük, valamint a leszűrt esszenciához hozzáadunk 1/4 l vízben 1/2 kg cukorból főzött szirupot, kész az ízletes diólikőr.
DIÓLIKŐR, amely kivételesen nem zöld dióból, hanem
dióbélből készül (német recept)
Hozzávalók, a pontos mennyiségek megadása nélkül, ízlés szerinti arányban: dióbél, pálinka, cukor, szegfűszeg és fahéj.
A dióbelet vagdaljuk durva darabokra. A fűszerekkel, a cukorral és a pálinkával együtt öntsük egy öblös üvegbe, és zárjuk le légmentesen. Tartsuk hat hétig világos, meleg helyen. Azután szűrjük le és töltsük palackokba. Jól zárjuk le, és még egy hétig hagyjuk pihenni, azután iható.
A pálinkás dióbelet ne dobjuk ki, jól felhasználható pudingokba vagy vaníliafagylaltba.
GYOMORKESERŰ ZÖLD DIÓBÓL
Kolozsvári Puskás Sándor receptje
Hozzávalók:
1 liter szesz (a 96 fokos az ideális, de a 86 fokos is használható),
30 szem zöld dió,
egy evőkanál kálmos gyökér,
fél szerecsen dió,
5 szem szegfűszeg,
egy kávéskanál ánizs,
egy kávéskanál fahéj,
egy kávéskanál kardamom (ez el is maradhat),
fél kilogram cukor,
víz,
1 narancs héja feldarabolva.
Elkészítése: a zöld diókat felszeleteljük, egy uborkásüvegbe tesszük, és ráöntjük a szeszt. A fűszereket kissé megtörve belérakjuk. Három hétig meleg helyen tartjuk, és naponta vagy kétnaponként megkavarjuk, majd leszűrjük. A diót újra felöntjük kevés vízzel (éppenhogy elfedje), egy-két napig így hagyjuk, hogy a víz kivonja a maradék szeszt. Majd ezt is hozzáadjuk a többihez. A cukorból erős szörpöt készítünk, csak annyi vizet teszünk, amíg a cukrot elfedi. Felfőzzük, lehűtjük és a leszűrt diókivonathoz keverjük. Ízlés szerint állítjuk be a szesz erősségét és az édességet. Üvegekbe szűrjük, és legalább egy hónapig tovább érleljük (egy év érlelési idő az ideális).
FRANCIA DIÓLIKŐR
20 db, darabokra vágott zöld diót egy liter gabonapálinkában négy hétig hagyunk állni lefedve meleg helyen vagy kitéve a napra. Aztán két darab szegfűszeget, egy darab fahéjat, kis darab vaníliát és fél narancs héját fél kiló cukorral felfőzünk 1/4 l vízben, és ha lehűlt, hozzáöntjük a pálinkához. Leszűrjük.
HAMIS PORTÓI
Ha zöld dió helyett zöld dióburok az alapanyagunk, diólikőr helyett készítsünk hamis portóit. Áztassuk borban hetekig, majd szűrjük le, a bort melegítsük meg, főzött cukorsziruppal édesítsük. Íze mint a portóié.
A nocsino olasz diólikőr. Eredete ismeretlen, az idők homályába vész.
Származását Modena városának vidékére teszik.
A legismertebb legenda a nocino eredetéről a reneszánsz kori modenai nemes Alberto Pio és Clelia Farnese házasságkötésével kapcsolatos, amikor zenészek, költők, filozófusok és más szellemi nagyságok - köztük bohócok is - zengték az esküvő fényes napjainak méltó dícséretét. És közben megemlékeztek a felszolgált nocino-ról is.
Kiemelték, hogy különlegességét a holdfénynek köszönheti, amikor Szent János éjjelén a hozzávaló zöld diót szedték. És a kristálykésnek, amivel a zöld diót szeletelték.
A nocino-t ettől az eseménytől kezdve látják el a felséges, mágikus jelzőkkel.
És ebből az időből ismert a nocino első receptje is. Eszerint a zöld diót Szent János napja körül kell szüretelni, négy részre kell vágni, és fakalapáccsal kövön megtörni. 18-20 diót kell lezárt üvegben egy liter tiszta szeszben áztatni, 3-4 hónapig. Langyos hőmérsékleten, árnyékban. Ezután fél kilónyi cukorból és 7 dl-nyi vízből készített sziruppal kell felengedni. Le kell szűrni, és még jó ideig pihentetni kell.
Ez az alaprecept. Az ízesítés, fűszerezés eltérő, az alaprecept szerint már a diók eltételének másnapján fel kell az üveget bontani, szegfűszeggel, citromhéjjal, fahéjjal kell ízesíteni, és vissza kell zárni az üveget.
Ha Szent János éjjelén szedtük a diót, és másnap feldolgoztuk, a nocino legkorábban november 3-án kóstolható meg.
Ez a recept többféleképpen módosítható, például az alábbi receptek szerint.
NOCINO DIÓLIKŐR (1. recept)
Hozzávalók:
30 db zöld dió
10 db szegfűszeg
1 citrom
1/2 l tiszta szesz
1/2 kg cukor
1/2 l víz
Ennek a likőrnek a titka abban rejlik, hogy a zöld diókat június utolsó hetében kell szedni, amikor a diók héja még lágy.
A megmosott diókat egy törlőronggyal törüljük meg, vágjuk félbe, és helyezzük egy lezárható befőttes üvegbe. vágjuk le a citrom héját, és a héjat tegyük szintén az üvegbe. Adjuk hozzá a szegfűszeget, töltsük rá a tiszta szeszt. Jól zárjuk le, és az üveget tegyük napos helyre 40 napig.
Az idő leteltével szűrjük le, és a cukorból, fél liter vízből készített - hideg - cukorsziruppal öntsük föl. Újból szűrjük le, majd palackozzuk.
NOCINO DIÓLIKŐR (2. recept)
Hozzávalók:
30 db zöld dió
1 l vodka
1 széles citromszelet (kb. egy citrom negyede)
2 db fahéj
5 db szegfűszeg
2,5 csésze cukor
A megmosott diókat negyedeljük fel. (Vigyázat, fognak!) Tegyük egy széles szájú üvegbe, és adjuk hozzá a többi hozzávalót. Tegyünk fedőt az üvegre. Az üveget naponta rázzuk fel, egy hónapon át. Aztán szűrjük le, töltsük palackba a likőrt. Apró poharakban kínáljuk, étkezés után.
A nocsinóval megöntözhetjük a vaníliafagylaltot. Mások a leszűrt diónegyedeket kisebb darabokra vágják, sherryvel öntik le, és desszertként tálalják.
A nocsinónak lázcsillapító hatást is tulajdonítanak.
A nocsino változatának mondható a nocillo (nocsilló).
AROMÁS - VAGY SZÁZ FŰSZERES - NOCILLO
Hagyományos, tipikus olasz ital, amit csak házilag vagy kisüzemi méretekben állítanak elő. Népi gyógyszer, egy alkalommal egészen keveset, egy kupicányit isznak belőle. Az emésztőrendszeri bántalmakon kívül fogfájásra is isszák. A felhasznált fűszernövények keserűsége az alkohol hatására összetéveszthetetlen aromává válik, íze a maga nemében egyedülálló.
A nocillo titka abban található, hogy a hozzávaló fűszernövényeket mind június 23-a, vagyis Szent János előestéje előtt gyűjtik.
A következő recept Filumena néni receptje, aki mint idős asszony mindent tud a nocsillóról, úgy is, mint aki egész életében készítette.
Hozzávalók:
1) 3 szőlőlevél
2) 3 naspolyalevél, amelyeknek a főerét ki kell vágni
3) egy csokor édeskömény
4) 3 fehér üröm levél
5) 3 babérlevél
6) kevés csillagpázsit levél
7) kevés centonorghe levél (a centonorghe nem szerepel az olasz
nagyszótárban, de az internetes keresők se hoznak be ilyen néven
találatot; valószínűleg helyi, nyelvjárási név; ha nem tudunk belőle
beszerezni, azt javaslom, hagyjuk ki; szerintem nem veszi észre senki)
8) 3 cseresznyelevél
9) 3 cédruslevél
10) 3 mentalevél
11) 3 mályvalevél
12) 3 mandarinlevél
13) 3 citromlevél
14) 3 narancslevél
15) 3 rutalevél
16) egy kisebb, éretlen citrom
17) egy kisebb, éretlen narancs
18) egy kisebb, éretlen mandarin
19) egy-egy csomag szegfűszeg, fahéj, szerecsendió
20) egy evőkanál árpa
21) egy evőkanál feketekávé
22) egy csomag kamillavirág
23) egy filternyi teafű
24) 50 db zöld dió
25) 2 l tisztaszesz
Egy nagyobb méretű befőttes üvegnek rakjuk az aljára az 1-23 szám alatt felsorolt fűszereket, hozzávalókat.
A zöld diókat mossuk meg, törüljük le, és - a burokkal együtt - vágjuk négyfelé. Helyezzük a fűszerekre, hogy lenyomja, ami úszna.
Töltsünk rá 2 liter tiszta szeszt, hogy ellepje. Hagyjuk 40 napig ázni, de időnként rázzuk fel.
A 40 nap elmúltával az alkoholt öntsük át egy zárható üvegbe és zárjuk le.
A diókra és a fűszerekre öntsünk 7 dl vizet, és tegyük félre további 12 napra, mialatt a víz megbarnul.
Ezután szűrjük le a vizet egy kis fazékba. Adjunk hozzá 70 dg cukrot, és gyenge lángon melegítsük, amíg a cukor teljesen fel nem oldódik. Hagyjuk kihűlni, és utána öntsük az alkoholhoz. Végül a folyadékot vattázott gézen szűrjük le.
Palackozzuk, és pihentessük további 40 napig.
Most már, hogy rendelkezünk kiváló diólikőrökkel, amelyeket a fenti receptek alapján készítettünk, néhány, diólikőrből készült koktéllal is megismerkedhetünk.
SÁRKÁNYKOKTÉL
Egyenlő arányban mixeljünk össze diólikőrt, mandulalikőrt, vodkát és kávélikőrt, jéggel. Pezsgőspohárban szervírozzuk, és apró nyársra tűzött cherry-s meggyel díszítsük.
OROSZ KOKTÉL
Felerész diólikőrt, felerész vodkát töltsünk egyenesen a pohárba, amelynek az alján sok jég van. Az orosz koktél egyik változatában a koktélra tejszín is kerül.
"MODENA 71" KOKTÉL
Egyharmad diólikőrt egyharmad fehér mentalikőrrel, egyharmad brendivel mixeljünk el. Rumos meggyel, narancskarikával, citromkarikával díszített pohárban szervírozzuk.
Kiváló francia italok alapanyaga a diókopáncs is, „Brou de Noix” és „Ratafia”
nevű italok készülnek belőle.
A dió barkájából ugyancsak francia ital készül, a „vins de chatons”.
A görög diólikőr neve pedig doriki, címkéje jobbra látható.
Talán meglepődik tisztelt Kollégám, de szerintem ihatunk alkoholmentes diós italokat is. Ilyen például a dióhéj-tea és a diótej.
A dióhéj-tea nógrádi és szabolcsi falvakban egyaránt ismert. A diótöréskor megmaradt - tiszta - dióhéjat teának teszik fel, és addig főzik, amíg a tea kellő világos színt nem kap. A dióhéj-teát nem gyógyszerként, hanem az indiai tealevélből készített teával azonosan isszák. Íze nem hasonlít a dióbélre, kellemesen, enyhén csersavas.
A diótej pedig azoknak való, akik nem szeretik az alkoholt, de azoknak is nagyon jó, akik tej- és tojásérzékenyek.
DIÓTEJ TEJ- ÉS TOJÁSÉRZÉKENYEKNEK:
Hozzávalók:
1 csésze dióbél
3-4 evőkanál méz
1 teáskanál szárított vanília őrlemény
4 csésze víz
A hozzávalókat előbb egy csésze vízzel turmixoljuk el, majd öntsük bele a többi vizet is, és újból keverjük meg. Készen is van, iható.
NÉMET DIÓKOKTÉL:
Hozzávalók:
15 dg érett őszibarack
8 dg dióbél
száraz pezsgő
Az őszibarackot a dióbéllel mixerben elpürésítjük. Felöntjük a száraz pezsgővel, és a mixerrel megkavarjuk. Azonnal ihatjuk.
PORTÓI BOR FEKETEDIÓVAL:
Hozzávalók:
1 liter homokszínű portói bor, melegítve
0,5 kg feketedió-bél
10-15 dg feketedió levél, megfőzve, lehűtve
Főzzük rövid ideig a diólevelet, majd hűtsük le hideg vízzel. Csöpögtessük le, töröljük le papírtörlővel.
Pirítsuk meg a dióbelet, majd a tűzről levéve öntsük hozzá a meleg portóit, és tegyük bele a főtt levelet. Fedjük le, és hagyjuk egy napig meleg helyen állni. Aztán tegyük félre egy hónapra.
Leszűrés után fogyasztható a feketediós portói.
DIÓS CSIRKESZELETEK
Hozzávalók 4 személyre:
50 dg szárnyas hússzelet
20 dg gomba
1 hagyma
8 dg dióbél
0,5 dl dióbor
5 dg tejszín
1 evőkanál narancslé
6 dg vaj
só, bors
Daráljuk apróra a dióbelet. Tisztítsuk meg és vágjuk apróra a hagymát. Mossuk meg és vágjuk vékonyra a gombát. Ugyancsak vékony szeletekre vágjuk a húst. A hússzeleteket a vajon 5 percig süssük. Kavarjuk meg, sózzuk, borsozzuk. Mikor a hús aranyszínű, adjuk hozzá a hagymát, süssük, amíg üveges nem lesz. Adjuk hozzá a dióbort, a narancslevet, a diót, a gombát. Gyenge tűzön öt percig főzzük. Adjuk hozzá a tejszínt, sózzuk, borsozzuk, (már megint? nem lesz ez túl sok?) keverjük. Fedjük le és hagyjuk öt percig főni.
KACSA ALMÁVAL, DIÓVAL
Hozzávalók 4 személyre:
40-50 dg kacsaszelet
20 db feles dióbél
4 db Golden alma
0,5 dl tejszín
0,5 dl diólikőr
só, bors
Az almákat hámozzuk meg, szeleteljük fel. A kacsahúsról a zsírt szedjük le, csak kevés maradjon rajta. Sózzuk, borsozzuk. Egy nem odaégős edényben a szeletek mindkét oldalát 2-2 percig pirítsuk, előbb a zsírosabb oldalát. A kacsaszeleteket az almával együtt tegyük előmelegített sütőbe, az előbbi edényben maradt zsírt is öntsük rá. 8 percig süssük. Tartsuk langyosan, öntsük rá a tejszínt és a diólikőrt. Forrásig melegítsük. A dióbéllel csak tálaláskor díszítsük.
KENYÉRSZELETEK SAJTKRÉMMEL:
A sajtkrémes kenyérszeletekhez nem kell pontos recept, inkább fantázia.
Krémsajtból és kemény sajtból diólikőrrel sajtkrémet keverünk,
amit pirított kenyérszeletekre helyezünk. A tetejére szép dióbelet teszünk.